ELEK ISTVÁN / SZAXOFON

 

Önéletrajz

1955 július 17.-én születtem Budapesten. A XV. kerületi Radda Barnen utcai általános iskola zenei tagozatán kezdtem tanulmányaimat, 1966-ban itt folytattam klarinéton-szakon - tanárom Bakos József volt. 1969-ben sikeresen felvételiztem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép-iskolába, itt szereztem érettségit – Vécsey István növendékeként. 1973-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola klarinét-szakára kerültem, ott szereztem klarinéttanári diplomát 1976-ban, - Mihálcz Gábor volt a főtárgytanárom. Főiskolai éveim alatt ismerkedtem meg a szaxofonnal, a diplomaszerzés évében sikeresen felvételiztem az akkoriban legmagasabb szintű jazzintézménybe, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolához tartozó Jazztanszakra ahol egy év halasztás (katonaság miatt – 16 hónap a Zrínyi Miklós Katonai Főiskola Szimfónikus Zenekarában) után, 1977-ben kezdtem tanulmányaimat, – SiligaMiklós tanítványaként - 1980-ban végeztem és lettem jazz-előadóművész (akkoriban ez a titulus járt a Jazztanszakot sikeresen elvégzőknek és egy működési engedély a Filharmónia által kiállítva!)

Ezekben az években kerültem be Deák Tamás nagyzenekarába (Deák Big Band), mely együttessel Jazzfesztiválokon, önálló koncerteken és számos rádiófelvételen vettem részt, mint a zenekar egyik szaxofonosa. 1982-től kisebb megszakításokkal 1991-ig külföldön játszottam különböző zenekarokkal un. „vendéglátózenét”, volt szerencsém több országba eljutni: Japán, USA, UAE (Egyesült Arab Emirátusok), Nyugat-Európa és Skandinávia. E periódus itthoni szabadság-hónapjait is megpróbáltam zenével kitölteni, így továbbra is játszottam alkalmanként a Deák Big Band-del, 1984-ben az akkoriban nagyon népszerű Korál együttes aktuális lemezén szerepeltem + a nyári turnén, valamint a Pege Quartet-tel, ahol szaxofonos barátom – Muck Ferenc mellett fújhattam vendégként néhány koncerten. Ott lehettem a Rock Színház ’80-as évekbeli indulásánál is, aztán később, egy-egy darabban játszottam, mint szaxofonos, klarinétos.

Előbbiekben említett barátom „unszolására” váltottam, végleg abbahagytam a „vendéglátót” és itthon próbálkoztam. Muck Ferenccel és még néhány „bátor” fúvóssal megalakítottuk a Besenyő Blues Band zenekart (1989), amelyből a fúvós-szekció Besenyő Brass-ként külön is működött. Játszottunk nagyobb produkciókban, koncerteken, lemezeken (Orszáczky Jacky, LGT, Demjén Ferenc, Metró, Ferenczi György,stb…) (A Besenyő Blues Band zenekarral 1993-ban egy „Mitex Organ” elnevezésű TV-s fesztiválon lettünk első helyezettek, az „Öreg járgány szívatóval indul” c. Muck Ferenc szerzeménnyel.) Egyre inkább kezdtem visszakerülni a zenei (pop, jazz) életbe, szólistaként is többször hívtak, ebben az időben egyszerre lettem tagja néhány zenekarnak (Fusio Quartet-1993, TEA-1994, Cserháti Zsuzsa-1997, Charlie-1999, Hevesi Tamás-1994,Tisza Bea-2001, stb…)

2001-ben Binder Károly tanszékvezető hívott az akkor már LFZE Jazztanszakára szaxofont tanítani (Borbély Mihállyal), amit örömmel vállaltam el, eleinte óraadóként, 2007 decembere óta tanársegédként.

A jazz mellett nem lettem hűtlen a klasszikus zenéhez sem, volt szerencsém játszani, (mint tenorszaxofonos) a Budapest Symphonic Band-ben, valamint Eötvös Péterrel is, több művét, az „Atlantisz”-t a BKK-ban a Cannes-i MIDEM-Fesztiválon az UMZE-vel a Millenáris Teátrumban szintén az UMZE-vel. Talán e klasszikus-zenei szerepléseim „okán”,eredményeképp

2004 decemberében az Artisjus Zenei Alapítvány díját kaptam meg. („A magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért” volt a hivatalos indoklás.)

2005 és 2010 között a Budapest Jazz Orchestra művészeti vezetője voltam. A BJO-val két albumot készítettünk közösen: 2007-ben jelent meg saját kiadásunkban az „Everything’s Alright” c. lemez (szólistánk a világhírű amerikai jazzénekes: Kevin Mahogany); 2008-ban a Hugaroton Records által megjelentetett, Oláh Kálmán zongoraművész és zeneszerző közreműködésével, elsősorban saját kompozícióit tartalmazó „Images” c. közös CD-nk, mely a világ legfrekventáltabb jazzfolyóiratában, a Down Beat magazinban 4 csillagos – „excellent” – minősítést kapott. 2009 májusában a hatszoros Gramy-győztes zongorista-zeneszerző George Duke-kal adtunk közös koncertet a Művészetek Palotájában, majd 2010 augusztusában a Sziget Fesztiválon.

2005 óta vagyok tagja a Csuhaj-Barna Tibor bőgős által vezetett East Side Jazz Company-nak, mely együttessel 2006-ban CD-nk jelent meg, „Fata Morgana” címmel (kiadója a Binder Music).

2014-ben alakítottam meg saját együttesemet, „Elek István Quartet” néven. A zenekar tagjai: Weisz János- zongora; Molnár Péter – bőgő; Cseh Balázs – dob.

2015 februárjában a Magyar Jazz Szövetség Vezetőségének tagja lettem.

Háromszor kaptam EMeRTon Díjat, 1992-ben – a Besenyő Blues Band; 1995-ben – a TEA együttes; 2006-ban – a Fusio Group tagjaként.

 

.

Elek
item5 item6 item4